Frauenberger Panni története
Frauenberger Panni 2019-ben - 17 évesen - elnyerte a Junior Világbajnokság 2. helyezését, amiért államtitkári kitüntetésben is részesült. Az ő történetét szeretném ma megosztani veletek.
A fitnesz, mint sportág, borzasztó nehéz. Frauenberger Panni 10 (!) éve készül arra, hogy győzedelmeskedhessen egy nemzetközi versenyen.
2016. júliusban kezdtük el a közös munkát Pancsival, aki ekkor még csak 14 éves volt. Egy bájos, mosolygós kislány, aki csak úgy belibbent a terembe. Elszántsága ugyanakkor nagyon hamar megmutatkozott. 2017-ben nagyot vitézkedtünk. Panni végig diétázta és edzette az évet, mivel a Junior Világbajnokság volt a legfőbb célunk. Az elődöntőben a gyakorlat-fordulóban 6., testben 4. helyezett volt. Így beverekedte magát a döntőbe, ahol a gyakorlatával 5., testben pedig holtversenyben 2.(!) lett. Ekképpen lett 15 évesen 4. a Junior Világbajnokságon.Természetesen nem értük be ennyivel. :)
2018. májusában, alig 16 évesen Panni Junior Európa bajnok lett, nem sokkal később pedig a Junior Vb bronzérmese. Pannival (és minden versenyzőnkkel) egyébként tisztán készülünk az összes megmérettetésre, mert nekem - eredetileg is, és mióta szülő vagyok még inkább - fontos, hogy a gyerekeink, a fiatalok egészségesek maradjanak. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok fizikai és lelki megóvására is, így minden szülő biztonságban tudhatja a nálunk felkészülő gyermekét. Pannit az eredményei miatt 2018-ban az év junior fitnesz versenyzőjének választották, 2019. márciusában pedig szövetségi kitüntetésben részesült. 2019. őszén, 17 éves korában Junior Vb 2. helyezett lett, a Felnőtt Világbajnokságon pedig 3. helyezést ért el, amelyekért 2019. decemberében államtitkári elismerésben részesült.
Ez az eddigi legnagyobb kitüntetés, amit együtt elértünk, de itt még nem állunk meg... Panni már igazi szakmabelinek mondhatja magát, aki sokak tiszteletét kivívta kitartásával és teljesítményével. Hálás vagyok, hogy egy ilyen emberrel dolgozhatok együtt. A fitnesz ugyanakkor borzasztó nehéz sportág és nem is lehet mindenkiből profi. Nem is kell...
Nagyon tisztelem azokat, akik az életüket szentelik a sportnak, de mi nem csak nekik szeretnénk segíteni.
Szeretettel várunk teljesen kezdőket is, akik a hétköznapi egészség fenntartását tűzik ki célul, vagy szeretnének kicsit formálni az alakjukon, akár heti 1-2 edzés vagy egy egyénre szabott étrend segítségével. A szakmai tudásunkkal ezekben (is) könnyen tudunk támogatni. Keress minket bizalommal!